THE BLOG

29
Már

Utazós tematikájú esküvő dekoráció.

Az első megbeszélés során egyértelművé vált, hogy ez illik leginkább Zsuzsihoz és Danihoz.
A helyszínül választott versegi Fenyőharaszt kastélyszálló falai, pontosítok falszíne 🙂 már a tavalyi tapasztalataink alapján tudtuk, hogy erősen korlátozza a színválasztást.
Olyan színharmónia mellett tettük le közösen a voksunkat ami illeszkedik mind a helyhez, mind a választott tematikához.
Szépiás, antik színvilágú; aranybézs, aranyokker, ekrü és kis fehér színekben gondolkodtunk. Dani kérésére lett azért némi “szín” is, a fotók kapcsán az asztalokon :).

Az egységes színvilág és az utazós tematika kapcsolta össze az amúgy asztalonként más és más városhoz kapcsolódó stílusteret. Mindezt persze úgy, hogy közben azért ne utazás kiállítást, hanem esküvős hangulatot közvetítsen.

Nagyon készültünk hiszen a szokásosnál is több ötlet, kiegészítő kellék szükségeltetett.
Alaposan átbeszéltük merre jártak, melyik városban mit láttak, milyen emlékeket hoztak stb… Ahol csak tudtuk ezeket a közösen szerzett emléktárgyakat beleépítettük a virágdíszekbe, vázákba. Másol szirmok, gyöngyök, konfettik kerülnek az asztalra de itt mi mást tehettünk volna mint az utazások során készült képeket.
Így lett minden a lehető legszemélyesebb, legemlékezetesebb 🙂
A sok sok gyönyörű városból végül kiválasztották a számukra legkedvesebbeket: Firenzét, Santorinit, Havannát, Santa Clarát, Granadát, Rómát és Sevillát.
A főasztal tematikájának pedig egy olyan helyszín szolgáltatta a témát ahová  nászútra mennek, nevezetesen Bali.

Mivel sok a kép kivételesen több bejegyzésben mesélünk a dekorációról.

A kastélyszállóban sok az esküvő, ezen a hosszú hétvégén három is volt, a pénteki vendégsereg ébredés után és még indulás előtt bekukkantott kíváncsiskodni milyen lesz az aznapi pár dekorációja. Jól eső érzés volt hallgatni az asztalok között mászkáló szájtáti bámészkodókat, akik mind kedves elismeréssel gratuláltak a különleges és finom színválasztáshoz, a rengeteg ötlethez. Olyan volt, mintha a tavaszi dekorációs bemutatónkon lettünk volna 🙂

Az indonéziai Bali, az istenek szigete ihlette főasztal díszt, melyet egy óriás kagylóba építettem.
A rózsák mellett különleges tigris orchideával, szakállbroméliával,  tengeri csillagokkal, kagylókkal dolgoztam.

 

A menükártyákat égetéses technikával öregített térképes hátterű papírra készítettük.
Betű választása a meghívó betű típusához igazítottuk, hogy tényleg minden mindenhez kapcsolódjon.

Az ültetők minden város (azaz asztal esetében) természetesen illeszkedtek a tematikához, közös bennük továbbra is a színvilág!

undefined
29
Már

Tengeri herkenytyűűű :)

 

Szokatlan Hármas kombinációt használtunk lila, rózsaszín éS rózsaszín menta tengeres, vízparti Esküvői Dekoráció …

Laura éS Máté nagyon messze élnek, where a Tenger a homok a pálmafák Mindennapi látványnak számítanak.
Dubai.
Igy született EZ a tematikus Esküvői Dekoráció számukra, amiben segédkeztek például a kagylók gyűjtögetésében 🙂

Asztaldíszüket EGY kagyló formájú kaspóba készítettem kiegészítésként üvegmécsestartó poharakba fehér, rózsaszín éS lila homokot szórtunk orchideával éS kagylókkal.
Vendégajándék éS ültető kártya egyben EZ a Helyes strand papucs, AMI szintén nagyon Sok kilométert utazott.
Menü kártyályukat kagyló formájúra készítettük EGY pinkre Festett nyelvlaporcra ragasztva.

Főasztaldíszük egyáltalán NEM hagyományos formailag éS megoldásban SEM.
Partra sodort ágak között megbújó Növények, kagylók hatását: Csak fokozta a leomló papír medúzák.

meghatározatlan

Ehhez a stílushoz elengedhetetlen volt a lampion éS a plafonon átívelő Selyem csíkok.

Felhasznált virágok: rózsa: óceán dal, lizianthus, tillandsia, Orchidea: Red Bull, kék fiú.
28
Már

Vadász tematikájú esküvői dekoráció

 

Ebben a postban barackszínű Esküvői dekorációt mutatunk kell Sok-Sok lufival 🙂
EZ IGY a Lett Volna, ha NEM kínozzuk meg kérdéseinkkel Biát éS Ferit.
Kb. 1 Óra utan kiderült, hogy mindketten vadásznak.
IGY odaveszett a Barack Esküvői Dekoráció: (
Helyette Lett EZ:

Minden zöldben, AZ asztalokon farönkre épített páfrányostölygylevelesgombásállatosvirágos 🙂

Meg tobozos, tollas, Kortes ………..

meghatározatlan

Meg Rókás

meghatározatlan

A főasztaldíszük NEM szokványos, de EZT nagyon szeretjük!

meghatározatlan

Felhasznált virágok meg mások: Rózsa-vendella, Szegfű, HORTENZIA, Lisianthus, tölgylevél, Makk, Gomba, Körte, Páfrány ….. Es a faállatok

28
Már

Határon túl….

 

Elérkezett a nap. Útra keltünk, a cél Kolozsvár, Da Vinci étterem.
Nagyon izgultunk, mi lesz a virágokkal az úton, 6 év alatt még sohasem vállaltunk ilyen messze megbízást, így nem volt tapasztalatunk.
De! Megérte nagyon is, olyan fogadtatásban,vendéglátásban volt részünk, amit sajnos itthon nem tapasztaltunk, pedig rengeteg helyszínen jártunk.
6 év alatt nem voltunk meghívottak az esküvőre, most megtörtént ez is.
De lássuk képekben is.
Hajnal dramaturg,Gábor építész,e két vonalat kellett keresztezni.

Bordót kombináltuk a feketével,

az asztaldíszek oszlopokra készültek,álarc,bohóc,legyező és boa kiegészítőkkel.

Fotó: http://www.andreiphotography.com/


A menü stílusosan legyezős lett.

Mindig azt gondoltam, hogy részeg emberek bontják szét a dekorációt, erre itt a bizonyíték, hogy nem.
Nagyon cuki gyerkőcök egyesével jöttek oda hozzánk, hogy elvihetik-e az álarcot,legyezőt bohócot?
Természetesen minden vihető volt, és ők örömmel táncoltak benne még éjjel 1 órakor is 🙂

Azóta úgy hozta a sors, hogy Hajnalék jártak Magyarországon….nagyon megtisztelő volt amikor felhívott szeretnének találkozni Velem…istenit koktéloztunk a Kopaszi-gáton….és természetesen tartjuk a kapcsolatot azóta is…ilyenkor mindig elgondolkodom…szerencsés vagyok…de télleg…:)))
Forrás: www.kreativeskuvosziget.hu
26
Már

Esküvő a Rókusfalvy borteraszon…

 

biztos lehetne Etyeken másképp is dekorálni, mint szőlővel, parafadugóval…. de annyi lehetőség van még ebben a témakörben. Arról nem is beszélve, hogy ha egyszer az egész családjuk érdekelt a borászatban akkor még igazán helyén való is a ragaszkodás.
Nagyon örültünk, hogy mindennek ellenére azért ez a boros dekoráció mégis kicsit mássá alakult.
Eredendően a vőlegény kék-fehér kockás abroszos ötlete alapozta meg az egészet.

Kék-fehér színvilágban maradtunk a virágok tekintetében is.
Bogi bor fajtákról nevezte el az asztalokat a számozás helyett, ezek lettek a virágkoszorú közepén álló üvegek általa készített címkéi.Az ültető kártyákat is ő nyomtatta, méghozzá egyedi feliratos dugókba!
Csak a gyerek asztal nem lett bor-nevű a kisebbek a “Kölyök pezsgő” asztalnál találtak maguknak ceruzákat, színezőket.

A főasztal hátteréül a dimbes-dombos, szőlős etyeki táj szolgált.
A stílus kialakításhoz nem kellettek székhuzat, masnik, furák is lettek volna, viszont a hófehér lampionok nagyon jót tettek a térnek.
A borterasz bejáratánál egy hatalmas domb levendula illatozott, a szőlő tőkék kanyargó sorai, az ódon pince ajtó, a  környék megkapó bája, a rendezvényszervező lány kedves segítőkészsége még a pusztító forróságot is feledtette.
A borospince ajtajához kopott kék kerékpárunkat támasztottuk.
Az ajtón az ifjú pár fűszernövényekből (rozmaring, levendula..) font monogramja hívta fel az érkezők figyelmét, hogy ideje lesz leparkolni mert megérkeztek a vacsora helyszínéhez.
Az ültető táblánkra grafikus rajzolta a tőkék közé Bogi és Krisztián alakját.
Mikor kész lettünk volt egy olyan érzésem, hogy mindjárt megjelenik egy francia szakács magas sapkában, fehér kötényben, letesz egy hosszú bagettet egy hatalmas sajttállal és arra buzdít üljünk már le mi is egy pohár hűvös borral
Én ezt most így is teszem…isteni finom édes fehérbort kortyolva,….

26
Már

Narancs esküvői dekoráció…

EZT AZ esküvőt (vagyis inkább a személyeket) imádtam / om…több okból van … egyszerűsége a nagyszerűsége 🙂

a színeivel pedig EGY pezsgő, Forró hangulatú esküvőt képzelek el …. azon a NAPON asszem 38 fok volt kb …

Ugy esett, hogy a menyasszonyunk testvére Abbán a szezonban, Velünk dolgozott …. Vera éS Éva nagyon tündéri lányok .. Verának azóta megszületett Első Babaja ..

Majd ugye a Nagy átalakulásomban személyi edzőt kerestem … Vera Szolt …: Az unokatesóm AZ .. megadom a számát, hívd fel! .. Igy a Lett …. Robi azóta kínoz 🙂 Bocsi EDZ … na de EZ EGY Másik poszt …. IGY AZ esküvő részleteit IS megtudhattam közelebbről … tényleg Forró éS Őrült EGY buli volt … 🙂

vázában Víz Alatt orchidea nekem a Friss érzetet Kelti .. olyan csobbanjunk márrr mi is …

Színes lampionok este nagyon klasszul világítottak ….

meghatározatlan

a főasztaldísz SEM hagyományos … de MIÉRT is kellene annak Lennie?? 🙂

ültetőkártyáknak kavicsokat használtunk papír szalagokkal ..

meghatározatlan
24
Már

Narancs esküvői dekoráció..

ekoráció

Nos, az alábbi képeken jól látszik, hogy ilyen egy tökéletes esküvői dekoráció amikor a szakembernek “szótfogadnak”.
Hiszen mikor megkeresnek, hogy tegyük szebbé a nagy napot akkor elmondjuk minden esetben ( a helyszín felmérés után ) a javaslatunkat.
Van mikor megdönthetetlenül ragaszkodnak az szarvasagancsokra kötözgetett lufikhoz::::(
De Klári és Lajos megfogadta, és szabadkezet adott.
Szerencsére Klári kedvenc színe a narancs, mikor papíron elkészült a vázlat széles, elégedett
mosollyal nyugtázta,ez az amit szeretne!
undefined
Magas vázákban, kála tekeredett, aljában mosott kaviccsal, tetején pedig üveg úszógyertyával.
A hely sajátossága a beltéri fák amire világítós narancsszínű lampionokat akasztottunk.
A főasztal hátterében fényfüggöny világította be a kicsit sötét helyiséget.
undefined
Íme az összkép 🙂
Felhasznált virágok: mango kála, rózsa: woodoo
23
Már

Esküvő a Héliában…

Itt a tavasz vagy már lassan nyár…pár héttel ezelőtt dekoráltunk a Hélia szállóban…akkor még kissé borongós időben…de ma ebben a csodás napsütésben,kedvem volt megírni ezt a postot.. 153

főasztaldísz kagylókkal,orchideával,liliommal…158

vázákat kvarchomokkal töltöttük fel,mellé színezett vizet tettünk..úszógyertyával

159

dupla masnit  kötöttünk türkiz-ekrü színben165

168

a fények itt is segítettek az összhatás érdekében 🙂

Színekben a türkiz-fehér-ekrü kombinációt használtuk..mivel az egyik trendszín 2014-ben a kék..

A téma tökéletesen illeszkedett a Duna parthoz ::) víz,halak..kagylók..

Itt is látszik,hogy a színes asztalterítő mennyire feldobja a hangulatot..ad még egy pluszt..a már jól megszokott futó helyett..

171

palackban a menü 🙂

 

23
Már

Királyság :)

Maga a felkérés is királyság volt…Szlovákiába …
A hangulat királyi lakomára emlékeztető, Tünde és Laci esküvői dekorációjukban a vadászat és a királyi elegancia kapott hangsúlyt.
Szlovákiai kiruccanásunk képekben:

gyönyörű gyertyatartóra épített virágkompozíció…szemet gyönyörködtető volt…

a korona…tudjátok,hogy nem is könnyű beszerezni???

a szegfűt nem kedvelem…de ha így dolgozhatok vele akkor imádom…gyümölccsel kombinálva pedig még királyibb…

komolyan már csak  a fatálon felszolgált sült húsok hiányoztak….:)

Felhasznált virágok: rózsa-vendella,lizianthus,hortenzia,dália,szegfű,aranda-akihito
Fotó: Pallagi Roland  http://www.rpallagi.hu/

Móni

21
Már

Menyasszonyi csokrok,variációk…

cseppmenyasszonyicsokor

 

mert lehet nyújtott..

 

lilafehérmenyasszonyicsokor

lilamenyasszonyicsokor vagy kereklilanarancsmenyasszonyicsokormenyasszonyicsokoe3 színekben is elrugaszkodhatunk …menyasszonyicsokor

menyasszonyicsokor1

de építhetjük egy nautilus kagylóba is..

menyasszonyicsokor2

vagy használhatunk fácán tollakat is…menyasszonyicsokor4 

de a forma is változhat,ha az utazás szerelmesei vagyunk 🙂menyasszonyicsokorborond

vagy inhüvelygyulladást eredményezőt is..ez a csokor 120 szál virágból készült

menyasszonyicsokornyujtott

de vannak esetek mikor a cserepes növényeket használjuk fel ..ez is egy ilyen csokor színes phalaneopsis orchideák..

orchideasmenyasszonyicsokor

de lehet strasszos is

rozsaszinmenyasszonyicsokor